178, Khonsu templom, Théba
Khonsu templom, Théba címmel kaptam a képet. Jól olvasható a szöveg és a képírás együttese.
A kép közepével kezdjük, jobbról - balra olvasom:
A keret szövege fentről lefele: Est (= nyugat ) Ura, szent jó-magyar úr, népe hona földjén.
A jogartól: Kusok élete ura. Szemúr (=értsd: Napúr), nemes úr, sólyom (=turul) úr.
Piros szöveg: Napország ura, Nap és Hold ura.
A Sólyommal szemben lévő jelek:
A szárnyaktól jobbra olvasom:
Mat-ar = magyarok,
ureus kobra kígyó= úr+ős = ősúr,
kő = ország, terület, Ra = ura.
Együtt: Magyarok ősura, országunk ura.
Napúr ( ar/úr+bot/pat+i = ) árpádi (itt+kő=) ország magyar ősura.
Együtt: Napúr, árpádi ország magyar ősura.
Mikor Atilla királyunk a hunok és magyarok szövetsége élén helyreállította a Kárpát-medencei őshaza egységét, melyet az idegen megszállók szinte minden korban részekre akartak szabdalni, a Sólyom, turul nemzetség egyesítette hazánkat, és biztosította a megújulást. Az egyiptomi leletből is megtudjuk, a Sólyom hozza a fényt, az életet, jelzi, hogy ő az úr. Elhozza a megújulást a magyarok ura. Népirtó, kegyetlenkedő fáraókról nem nagyon tudunk a meghódított területeken sem. Tudjuk, hogy éhezés esetén a magtárakat megnyitva jóságos uralkodók gondoskodtak népeikről. Megszervezték a gabonafelesleg állami felvásárlását és tárolását. Amíg katonai erejük meg nem roppantották, védték a magyar területeket a háborús népektől, de erről máskor emlékezünk meg.
Nézzük újra a képet:
Dobogón ül = a Kárpát - medencében is van Dobogókő, a Pilisben, ahol a modern kutatók szerint ősi királyi központunk állt a török időkig.
A Sólyom fején levő Nap és Hold jelképezi azt is, melyik korban éltek: a Nap a Bika csillagképben volt.
Jézus idejétől kezdve már a következő korszakban élünk, a Nap a Halak csillagképben jár.
Nemsokára következik az átmenet, a Nap a Vízöntő csillagképbe érkezik. A bibliai Jelenések könyvében is az angyal egyik lába a vízen, a másik a szárazföldön áll. A népek gonoszsága miatt nagy világcsapások kezdődtek el. Már sok éve, az első Világháborútól és Csernobil (Üröm) felrobbanása óta, megkezdődtek a természeti katasztrófák és nagy háborúk, melyekről a Biblia is ír.
Egyfolytában hangsúlyozza a Szentírás, öntik az angyalok a vizet, kiöntik a kelyhet, túlcsordul a rossz, stb. Az idők és jövendölések jelei közelednek. Eljön a végső ütközet a jó és rossz között, az Emberfia győz, a fehér ló hátán, és koronát kapnak a hozzá hűséges hívők.
A fehér ló a magyarok lova, az íj és nyíl népe vagyunk. Az Emberfia a feltámadt Jézus. A Szent Korona, egyedül a magyar népé, a Kárpáti Őshazát a Szent Korona országainak nevezik. Csodálatos összefüggések bontakoznak ki a Bibliából. Újra szét van szabdalva a magyar népek hazája, a keresztre feszítés és halál után, a sírba tétel volt...eljön a feltámadás. (Erről bővebben máskor.)
2014-03-26 Ezen a módon én olvastam és publikáltam először a magyar hieroglifák olvasatát. Szabadon bemutatható a honlapra történő hivatkozással " Kissúrék rovás és hieroglif olvasatai" megjegyzéssel. Képek az internet szabadon bemutatható képei, és Wikipédia képei. Köszönöm a képet a küldőjének.