Egyiptomi magyar leletek

Az ókori világ alapvető bölcselete szerint királyságtól független, önálló papi intézményről nem beszélhetünk, hiszen a Teremtő a földön minden hatalmat a királyok kezébe tett le s ez az Ég Urával való érintkezést is magában foglalta. A király volt az egyedüli igazi pap, a többi pap pedig akárcsak a királyi tisztviselők, csakis átruházás folytán, mint a király megbízottai, képei, helyettesei és másai gyakorolhattak hatalmat.

 Gyakorlatilag azonban a helyzet hamarosan másként alakult. A tevékenység roppant széles körre terjedt ki, akárcsak az európai középkorban, s nem szorítkozott a szorosabb értelemben vett lelki ápolásra. Munkájuk kezdettől fogva nagy személyzetet és messze ágazó szervezetet igényelt. A papi emberek magukat különbnek tartották, mint embertársaikat, hiszen az isten az ő szájukkal közvetíti intézkedéseit, és fordítva is ők a fontos személyek, mert az emberek kívánságait csak ők tudják meghallgatásra érdemes formában - írásban - az isten elé terjeszteni.

Egyes főpapok óriási vagyonra tettek szert és saját kasztérdekeiket nem egyszer az ország érdekei fölé helyezték, befolyásuk alá vetve a királyt, valósággal államot alkotva az államban. Ebből a külön utakon való járkálásból sok politikai zavar és súlyos belső megrázkódtatások keletkeztek, ami az őshaza katasztrófájának nem kis mértékben lett okozója.

A papi szervezet az őshazában nagyjából két ágazatra oszlott.

Az egyikbe azok tartoztak, akik az istent a nap képében tisztelték. Nekik három nagy központjuk volt:

1, Észak-Egyiptomban (H)ON, a görög Heliopolis, ahol a főpapot ARMAGnak hívták.

2, Dél-Mezopotámiában NAPUR (Nippur) városa.

3,Vörös-tenger nyugati partvidékén AXUM~ vagy AKSUM: Égszem.

A második nagy papi szervezetet azok alkották, akik istent, mint megtermékenyítő lényt, hímnemű állatok képében képzelték el. Ez volt az Amén-vallás, és fellegvára a dél-egyiptomi Théba volt, jelentősebb alközpontjai Etiópiában, Arábiában, és Fönícia-Kánaánban székeltek akkoriban.

A jelen munka célkitűzésének megfelelően, a papi szervezettel kapcsolatban is csak azoknál a mozzanatoknál állunk meg, amelyek kapcsán az Őshazában élt magyar nyelvű népekre közvetlen további bizonyítékokat találunk.

 A papok megnevezésére használt szókincs

 Általános megjelölésükre két kifejezés volt forgalomban.

 Egyik a PAP: ~pap~, teljes hangcsoportjával PAPA, mely az atyával volt egyértelmű, s a főpap PAPIPU: papfős vagy ~főpap~ volt.

 ( Érdekes párhuzam: Ki a római püspök? A mai római főpap sosem értett pápa neve a magyar ,papa'; vele párhuzamosan használják a szent atya kifejezést.)

Másik megnevezésük a vízzel (hab) való foglalatoskodásukból és általában az italok kezeléséből keletkezett, s ez volt a- ~hab~ (AB, HAB) vagy a ~habos~ (ABAS), amiből lett a keresztény korban a latinnak tartott, de etimológiájában sosem értett Abbas, a mai magyarban apát.

 A papok megjelölése a hieroglifikus szövegekben legtöbbször emberalakkal történt, abban a mozdulatban, amint edényből folyadékot önt ki. Rájuk vonatkozólag az Egyiptomi Bibliában (=Halottak könyve) egy ilyen bejegyzést olvasunk:

  ;,Én AB- pap vagyok, aki az italokat önti (az istenek tiszteletére)..: Én olvasok fel ünnepeken a könyvből" (Budge A. Wallis: The Book of the Dead. London, 1956. 43. old.).

A ,hab' szóhoz kapcsolódhatott valamilyen kiegészítő vagy értelmező, ami közelebbről meghatározta szerepét.

a, Az udvarban szolgáló és királynak segédkező pap neve például KH- RI-HABI = KIRÁLY PAPJA volt (Maspero G.: History of Egypt…. II. 54).

b, Máskor PAP RE- MIS: - Ramás papja- (Herodotos: History:. I. 144 sk).

c, A (nap)istent Szemúr minőségében szolgáló papot SZAMU AB: - Szem Hab-nak nevezték, a főpapot UR- AB-nak = Úr PAP.

d, Ha Magyar Istent szolgálta, nevét gyakran így írták: MUKAR. AB, MAKAR AB, MADK-AR-IB. (= Magyar pap.)

Egykorú forrásokból legjobban ismerjük azokat a papokat, akik a királyi udvarban teljesítettek szolgálatot. Nagy szerepük volt koronázáskor és temetéskor, ők foglalkoztak a naptár igazgatásával s vele kapcsolatban az ünnepnapok kijelölésével és a mezőgazdasági munkák elindításával. Idejük elég jelentős részét az égi szem (nap) mozgásának figyelésére fordították: jegyezték a napkeltét, nyugtát s a látóhatáron való emelkedését és süllyedését.

Nevük is a napisten Szem nevével kapcsolatos, ők voltak a szempapok SEM illetve SZEM: Szem- névvel. Sokan lehettek, mert említés történik főnökükről SAM-ER-F: Szemúr-fő és UR MAKAR: Magyar úr néven.

(Egyiptomi pap képe)

A szempap vagy udvari nappap működése közben párducbőrt viselt vállán, ami beszédes szimbólum volt, mert az állat pettyes foltjai a szem alakját ábrázolták és a szemlélőnek tudtul adták, hogy az égi isten, Szemúr képviselőjével állnak szemben. Az állat bőrét úgy készítették el, hogy fejét, lábait és farkát is meghagyták. Szemei helyére csillogó drágaköveket illesztettek, amelyek az állat szintén gondosan meghagyott orrával a képírás módszerével ismételte, hogy viselője Szemúr-pap.

(Sumér= Szemúr pap képe.)

A pap fejdíszként jobb halántéka táján néha egy bokrétát viselt, aminek neve HERU PAKHRAT volt, de hogy mit kellett ez alatt az ~úrbokréta~ alatt tulajdonképpen érteni, nem tudjuk. A szempapról számos egykorú ábrázolás maradt ránk, amelyek közvetlenül érzékeltetik tisztségét (Maspero G.: History of Egypt…. I. 68; 23m. 112, 113, 132, 136.old; Clark: Myth and symbol…London, 1959. 113.old.). Működéséről az Egyiptomi Bibliában (=Halottak könyve) többek között ezt a bejegyzést találjuk: "Én vagyok a SEM pap... annak a munkának nagyfőnöke, amelyet azon a napon végeznek, amikor SEKER (Székúr) isten HENNU (honi) hajóját guruló talpakra helyezik" (Budge: : The Book of the Dead. London, 1956. 43. old.).

Nyilván temetésre történik itt utalás, amidőn a hajó alakra kidolgozott koporsót szekérre teszik és guruló kerekeken örök nyugalomra vontatják.

 Az európai Árpáddal Magyarországba érkezett előkelőségek között egyesek szintén párducbőrt terítettek vállukra. Sosem tudtuk, miért. Most látjuk, ezek voltak a nappapok szempapok vagy szemmének (sámán). Személyneveink között szerepel Szemes, Szemere, Szemúr, kiknek ősei egykor ilyen előkelő papi tisztséget viseltek.

Ugyancsak párducbőrt terített vállára működése közben a Vörös-tenger mellékén élt magyar habpap, MUKAR IB is; szobrának jó fényképe szerepel egy magyar nyelvű munkában is (Jakobi: Templomok és paloták. Budapest, 1966.. 88.old. után). A Kr. e. 8.-6. század közti időből származó szobrát SABA királysága területén találták meg. Nagy szemű, nagy orrú alakot ábrázol (Szem-Ur), aki karjait (AKARA) feltűnő helyzetben tartja, nyilván a - Szemurak Ura- lehetett. Ezt a szobrot egykorú szemüvegen nézve tökéletesnek kell mondanunk, mert minden vonatkozásban azokat az elemeket domborítja ki, amelyeket a képírás szabályai szerint a művésznek hangsúlyoznia kellett. A szobor francia vizsgálója, aki az ókori művész kánonját nem ismeri, sem a szobor értelmét nem fogja fel, esetlen és ügyetlen ábrázolásnak mondja (Doresse Jean,  L empire du Pratre Jean, l Ethiopie antique…Paris, 1957. 52 I. 54 sk). Éppen az ellenkezője igaz!

A nappapok csoportjába tartoztak a mezopotámiai Szemúr-országban működő KALU nevű papok is, kiknek neve kétségtelenül a felkelő nap tiszteletére rendezett szertartásokkal függött össze és helyes átírása Kelő. Mint ELU KALU: Előkelő papkirály neveként is szerepelt s belőle származott ,előkelő' kifejezésünk.

Egy másik ismert összetétel a KAL MAHU, melynek második eleme a ,magas', szintén magas főpapi rangot jelez. Talán itt kell megemlítenünk az éneklő és zenélő papokat is, akiket SANGU, SANGU MAH névvel neveztek.  Felmerülhet a gondolat, vajon a bukovinai magyarok csángó (SANG-HU) neve nem azt jelenti-e, hogy őket egykor mezopotámiai papok vezették lakóhelyükre?

 Egyes papnevek idővel férfi személynevekké lettek: Kálmán (Colomon), Jónás, János, Gáspár (Caspar), Menyhért; a zsidóknál Levi , Lövi, akiről feljegyezték, hogy Izraelben minden elsőszülött jogosan az övé volt (Goldberg B. Z.: The sacred fire. … New York, 1962. 63. old.)

Felhasznált irodalom: Dr. Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete, és a Magyarságtudományi Intézet szabadon bemutatható és felhasználható művei, képek forrása internet szabadon bemutatható képei.)

2011-09-27.

  Az állat pettyes foltjai a szem alakját ábrázolták és a szemlélőnek tudtul adták, hogy az égi isten, Szemúr képviselőjével állnak szemben. Az állat bőrét úgy készítették el, hogy fejét, lábait és farkát is meghagyták.

Szemei helyére csillogó drágaköveket illesztettek, amelyek az állat szintén gondosan meghagyott orrával a képírás módszerével ismételte, hogy viselője Szemúr-pap.