Jdi na obsah Jdi na menu
 


239,Hét-ország és Egyiptom békéje

 Hétország és Egyiptom békéje

 

Egy másik idevágó pecséten, amelyet II. Mursilis, más néven Úri Tes-Hub királynak (Kr. e. 1282-1275) tulajdonítanak, a középen elhelyezett képírásos részleget így olvassuk:

 Marót Árpád örököse maradt (Gurney O. R.: The Hittites. Bungay, 1964.. 205.old. No. 4).

 

 Ismerünk egy további pecsétet is, amely mintegy harminc évvel fiatalabb s azon ez a szöveg áll: Marót tíz országában király maradt (Gurney O. R.: The Hittites. Bungay, 1964. 205.old No. 5).

 

 Ezek az egykorú, először megszólaltatott becses szövegek azt bizonyítják, hogy az Egyiptomi Birodalom és a Hettita Birodalom erőpróbája nem hozott politikai döntést, mert a háború végeztével mind a két fél megtartotta eredeti birtokállományát és "maradt" király a saját portáján.

 

 A mérkőzés azonban ezúttal sem volt meddő, mert a küzdő felek belátták, hogy egymáshoz való viszonyukat fegyveres erővel nem tudják szabályozni.

 

Nem volt tehát más hátra, mint diplomáciai megoldást találni a teljes egyenlőség alapján, egymás jogainak kölcsönös tiszteletben tartásával.

 

 Ez a meggyőződés öltött testet a két birodalom között Kr. e. 1280 és 1269 között kötött örök barátsági szerződésben, amelyet III. Hét- Törzs- Úrőse (HAT-TUS-IL- IS) akkori hettita király leányának Ramás egyiptomi királyhoz való feleségül adásával erősítettek meg.

 

 A tudósok véleménye szerint a két birodalom, hasonló szerződést már megelőzőleg is kötött egymással - két szerződésről is történik említés - de úgy látszik, azokat nem sikerült betartani. Az újabb szerződés tartósnak bizonyult.

 

Írásba foglalt barátsági szerződés, azaz politikai frigy kötése akkoriban igen divatos volt a magyar népek között.

 

 Ha ilyen szerződés nagyhatalmak között jött létre, célja a béke megóvása volt és az egyik záradéka kikötötte a szökevények kölcsönös kiadatását és a emigránsok működésének betiltását. Ha viszont ilyen szerződést egy nagyhatalom valamelyik hűbéresével kötött, a szerződés a hűbéres szolgálatait pontosan megszabta: adófizetési és katonaállítási kötelezettségét, bizonyos stratégiai útvonalak őrzését, továbbá a faj meg a hit terjesztését és egyéb, a körülményeknek megfelelő dolgokat.

 

 A király viszont, mint hűbérúr, kötelezte magát arra, hogy megvédi vazallusát minden külső támadás ellen és biztosítja, hogy a trón az ő családjában fog öröklődni. Az is benne szokott lenni az ilyen szerződésben, hogy a hűbérúr "kézen fogja vezetni" vazallusát, vagyis ellátja politikai tanácsokkal és ígér neki földet ("ígéret földje"), vagy más jutalmat, ha szolgálatait pontosan és ura megelégedésére teljesíti.

 

 Ha viszont a szerződést a hűbéres megszegné, az ilyen esküszegőre a szerződés súlyos büntetést helyezett kilátásba, ami rendszerint az esküszegő törzsének, népének kiirtását és országa elkobzását jelentette. A frigy szövegét időtálló anyagra, nemes fémből készült táblára szokták felírni és azt, mint életbevágó és titkos okmányt nagyon gondosan, vallási áhítattal őrizték.

 

(V.ö.: Olv. Gurney O. R.: The Hittites. Bungay, 1964. 75 sk, 116.old.) Nagy figyelmet kell fordítanunk arra a gyakorlatra, amely a hűbérúr és hűbéres közti viszonyt szerződéssel szabályozza. A dolgot azért is részleteztük, mert csak ennek keretében érthető meg a bibliai Ószövetségben hosszan és sokat szereplő, de soha nem tisztázott asszír zsidó viszony, amiről második kötetünkben részletesebben szólunk.

(Írja Dr. Baráth Tibor.)

 

 

A hettita- egyiptomi örök barátság frigye is roppant fontos okmány volt és olyan gondosan őrizték, hogy szövege ránk maradt. A két birodalom között nem is volt többé háborús összeütközés.

 

 Hasonló barátsági szerződések szabályozták a harmadik keleti nagyhatalommal, a babiloni vezetésű Mezopotámiával való viszonyt, noha azok szövege eddig még nem került elő.

 

 

205-1.png

 

 

Krisztus születése előtt sok-sok évvel, (Kr-e-13.sz.) a régi Keleten három hagyar állam osztozott, Hétország, Egyiptom, Babilon birodalmai. Hová tűnt a sokmillió magyar testvérünk?

 

 Ennek a kiterjedt szövetségi hálózatnak köszönhető, hogy a Kr. e. 13. századtól kezdve az őshazai magyar népek politikai alakulatai egymással jó viszonyban éltek és fő törekvésük a béke megóvása volt.

 

 A magyar népek egymás közti békéjének megteremtése ez időben már sürgős dolog volt, mert a Régi Keleten új világpolitikai helyzet volt kialakulóban. A magyar népek szomszédságába a környező sivatagokról nagyobb tömegekben más fajtájú népek érkeztek, amelyek kiművelődve a magyar kultúrában, önállóan kezdtek szervezkedni s a magyar területekből itt is, ott is fontos országrészeket szakítottak ki.

 

 A sivatagi eredetű népekkel az élethalálharc elkezdődött!

 

Áttekintve a jelen első kötetünkben tárgyalt dolgokat, végső megállapításainkat így összegezhetjük: a Régi Keleten a történelem hajnalától kezdve a Kr. e. 13. század közepéig magyar nyelvű népek vitték a főszerepet, akik magukat sokféle névvel nevezték, de valamennyien az úri, árja népek családjába tartoztak.

 

 Ez a felismerés az ókori egyetemes történetnek közös és szilárd alapot ad, mert ezentúl, azt egységes nyelvi, kulturális és népi folyamatnak tudjuk elképzelni és előadni.

 

 A történetírás történetében ez az eredmény kétségtelenül új fejezetet nyit, mert eddig az ókor történetét, mint széteső, tarka népi és vallási egyveleget mutatták be.

 

Második fontos megállapításunk az őshazai magyar népesség létszámára vonatkozik. Ha ugyanis Egyiptom lakosságának hét millióban megállapított létszámát kulcsnak tekintjük és annak alapján a Katti és Babiloni Birodalom népességét is hét-hét millióban állapítjuk meg s körülbelül ugyanannyiban a Kaukázus-Irán vidéki magyar országok létszámát, arra az eredményre jutunk, hogy Őshazánkban a Kr. e. 13. század derekán mintegy harminc millió (30,000,000) magyar élhetett. Amilyen örömmel vesszük tudomásul a kutatások idevágó eredményét, ugyanolyan rémülettel vetjük fel a kérdést: hová lettek, mivé lettek milliókat számoló őseink?

 

2011-12-08.

 

 

(Felhasznált irodalom: Dr. Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete, és a Magyarságtudományi Intézet szabadon bemutatható és felhasználható művei, képek forrása internet szabadon bemutatható képei.)