Jdi na obsah Jdi na menu
 


270,Tutanhamon leletei magyar nyelven

E honlapon saját fordításomban több mint 270 címben és leleten mutatom be, hogy az ősi egyiptomi nyelv is magyar nyelv. Itt Tutanhamonról emlékezünk meg. Időszámításunk előtt 612-ben a sumér nyelvű népek összefogása buktatta meg a kegyetlen asszír uralmat és az Új Babiloni birodalom királyainak legfőbb törekvése a sumér világ minden téren való visszaállítása volt.

 Erre utal az Ószövetség híres mondata is, amely szerint kezdetben a Régi Keleten csak egy nyelv és csak egy beszéd vala (Genezis, c. 11). Hogy a Régi Keletnek csak egy kultúrnyelve volt, bizonyítja továbbá az is, hogy az emberek e nagy darab föld egyik végéből elvándorolhattak másik végébe, de tolmácsra nem volt szükségük sehol sem.

 

Ábrahám a mezopotámiai Úr városból elment a nyugati hettita ( Népmeséink Hét-országa) vidékre, onnan tovább Egyiptomba, majd újra vissza a hettiták közé és semmi nyelvi akadályt nem talált. Mindenütt személyesen tárgyalt a vezetőkkel és leszármazói, mint például József, magas állami tisztségeket tudtak szülőföldjüktől messze eső tájakon betölteni. A Régi Keleten komoly nyelvi akadály Kr. e. 1000-ig alig lehetett, de még azután is értették egymás beszédét.

 

 

MAGYAR VOLT A RÉGI KELET KULTÚRNYELVE. Az egyiptomi nyelvről a tudósok úgy vélekednek, azt nemcsak a Nílus völgyében beszélték, hanem egész Délkelet-Afrikában, majd utóbb, az Egyiptomi Birodalom kialakulása (Kr. e. 1500) után a Földközi-tenger és az Eufrátesz nagy kanyarja közé eső szíriai vidéken is. Az egyiptomi és a már említett sumir nyelvet a világ legrégibb nyelvének ítélik. (A honlapokra való hivatkozással ingyenesen megoszthatók a leletek, a teljes cikket a magyarázatokkal együtt kérem megosztani, mert kevesen értik a régi szövegek olvasásának módját. Így valótlanságok is előfordulnak egyéni kommentálásból. Aki nem hiszi, járjon utána.)

 

Ami az egyiptomi szövegeket illetiazok legrégibb darabjait szintén képek egymás mellé rajzolásával készítették. Utóbb itt is egyszerűsített írásjeleket használtak, képekből készített hieroglifákat, amelyek elsősorban szintén csak mássalhangzókat jelölnek; a magánhangzókat legtöbb esetben ott is az olvasónak kell pótolni az egyiptomi nyelv szellemében. Az egyiptológusok is csak az újabb, a hieroglifákkal írt szövegeket olvassák, de ők sem tudják megállapítani, hol milyen magánhangzót kell kitenni és miképpen kell az írásjeleket szavakba tagolni.

 

 Ha ehhez még hozzáadjuk, hogy a kemény és lágy ikermássalhangzóknak azonos jelük volt (T = D; P = B; S = SZ; K = G; L = R) már körülbelül fogalmat alkothatunk magunknak arról a tengernyi hibáról, ami a sumér és egyiptomi eredetű szövegek olvasása illetve mai ábécére való átírása közben elkövethető. Minden jel mellé beírtam a mai betűinket, nem tettem hozzá, nem vettem el belőle, minden jelet felhasználtam és eredeti sorrendben összeolvastam.

 

A (nap) Isten ilyen megnevezése:

 Égúr, Székúr, Kerek Úr, Napúr, Ősúr, Magúr, Útúr, Honúr, Szemúr, Égető Úr, Vörös Szemű és még vagy húsz hasonló.

 Azok a nyugati írók, ahol a Hungár illetőleg Magyar név sűrűn előfordul, és a kulcsnyelvet nem birtokolják, ezekből a kifejezésekből csak a végén levő úr szót értik, amit istennek fordítanak. Ezért azt hiszik, ahány ilyen úr végű név van, ugyanannyi istent tiszteltek a régiek. Van tehát számukra God An, God Utu, God Sek és így tovább.

 

Még ha fel is vagyunk szerelve az írás és olvasás szabályainak ismeretével és használjuk az egyedüli jó kulcsot, a magyar nyelvet, a szavak hangzásának megállapításához. Négy-ötezer évvel ezelőtti világ szellemi hagyatékát vizsgáljuk, olyan korét, amelyben az emberek észjárása egészen más volt. Ezt a nehézséget csak úgy tudjuk részben legyőzni, ha a Kr. előtti évezredek hitvilágát és állambölcseletét behatóan tanulmányozzuk.

 

 Az egyiptomi írás megalkotója (Toth) Tudó volt, aki szövegeit az egykorúak szerint is makaróul= magyarul írta.

Ha az írás megnevezése papírás, szentírás volt, s ha az egyiptomi szavak, kifejezések és mondatok között máris tucat számra bukkannak elő magyar nyelvelemek, s végül, ha az idegen tudósok átírásában magyar alakban állnak előttünk az eredmények, akkor nyilvánvaló, hogy az egyiptomi írás magyar írás és a hieroglifákkal írt szövegek között nagyobb magyar nyelvemlékeket is fogunk találni.

 

Tutanhamon leletei

 

 

(Tutanhamon Kr.e 1335 körül. Eredeti technikával lezárt sírja bejárata)

Tutanhamon fáraó, az internetes lexikonban az aláhúzottra kattintva olvashatnak. 

 Talán felesleges újra felhívni a figyelmet arra, hogy a tárgyalt írott magyar nyelvemlékek nem az Ural hegység vidékéről kerültek elő, hanem a Nílus felső völgyéből és hogy az egyiptomi-magyar közös szavak nagy dörömböléssel követelik, a magyar eredet ural- szibériai-finnugor elméletének módosítását.

 

Magyar ragozó nyelven minden jel jól olvasható, nincs hímnem, nőnem, semlegesnem.

 A helyes olvasás első feltétele az, hogy minden egyes jel hangértékét felhasználom egyet sem hagyva ki, egyet sem módosítva. Jelen és minden esetben ez így történt. A második ismérv az, hogy eredményül értelmes mondatot kapunk amelyben a szavak egymással szoros gondolati egységbe kapcsolódnak! Olvasatom ennek a kívánalomnak is megfelel. Végül harmadszor legyen meg az írásnak a korra jellemző fonetikus grafikája. Ezt is látjuk. Írástechnikailag tehát nem lehet az olvasás ellen kifogást emelni. A helyes megfejtésnek azonban tárgyi ismérvei is vannak, a képek, szobrok, leletek ábrázolásai és az elolvasott szövegek összhangban vannak.

1,

 Első sor hieroglifái szó szerinti olvasatban ( ne felejtsük, nyelvújítás előtt vagyunk sok ezer évvel.)

Magyar Bikát, Magyar mását, 3 magyarok urát, 7 hadsereg  ut - ura.

Mai olvasatunkkal: Magyar Bikánk, Magyar Istenünk Mása, 3 magyar nép ura, 7 hadsereg ura.

( A 3 magyar népről már írtam, hunok-északiak, magyarok-déliek, kusok, akik fekete magyarok núbiaiak.)

2,

 Második sor: bal keret: Nap Képe, 3 Nép Ura.

Középen a jelek: Ostor: Esthon, Bot: Bothon ( a két Egyiptom magyar neve) Ura. Ezért volt a főurak=fáraók jelvénye az ostor és a bot., e két Magyarország jogarai.

Jobb oldali keret: A Mén, Élet Magyar Tudója. Isten Társa, Úr.

3,

Harmadik jelcsoport:

1 oszlop: Mut/mat madár és Ar kobra a nép edényen, kettő van belőle, többes számban kell olvasni: Magyar Népek Ura.

Vízszintes :

Első sor: Nagyúr Házban Magyarok, Két sereg adósa (lekötelezettje, akik a hatalmát védték).

Második sor: Magyar Vár ( értsd: ház, kastély) Méne.

Harmadik sor: Népünk Ura, az (us+ur=) Ősúr.

4,

Negyedik jelcsoport:

Madár jel az arany széken: Arany Magyarország Ura. (Ur-sek= Úrszék, ország.)

1 sor: Nagyúr, Fehér-vára  Égi-tában Téba a Nagyúré. (Értsd: Égi-ta, talaj.)

2 sor: Békés szép Égi-tában, Téba Nagyura.

3 sor: Magyar szép Fehér-várban, fő urad, atyád, (első ülő alak jelei) ősúr, Második ülő alak jelei) magyarok, élet, hungarok ura.

4 sor: Nagyurunk háza, Két szép magyar föld ura, 3 nép ura.

 

5,

Ötödik jelcsoport: Istentől Eredt, Napúr képe, 3 nép ura. 

Alsó sorban: Királyunk a Mén, élet Magyar tudója, Bothon, földjeink, és Téba Ura.

 

6,

A következő képről nem találtam színes fotót, Tudónk a Mén magyar király sírjából származik:

Olvassuk össze a jeleket: Onk szimbólum,

emberi kezek: karok nyúlnak ki belőle,

és úr - kör a tetején.

Mit tudunk meg a képírás összeolvasásából? Onk+karok+ura = HUNGAROK URA volt az elhunyt király. Nem furcsa, hogy ma is bennünket magyarokat hungaroknak neveznek és országunk jele a H-betű?

 

 

 

 

 Most olvassák el velem Tudónk a Mén királyunk magyar szövegű székének háttámláját. Katt az aláhúzottra.

86--tutanhamon-szeke-a.png

 

FÜGGŐ TUTANHAMON SÍRJÁBÓL (KATT)

TUDÓNK A MÉN FELESÉGE ÉS TRÓNSZÉKE (KATT)

TUTANHAMON SZÉKE HÁTTÁMLÁJÁNAK FELIRATAI  (KATT)

Csodálatosan szépen írt magyar nyelvű királycímekkel kezdődik a szöveg.

TUTANHAMON LÁDÁJA MAGYAR FELIRATTAL (KATT)

Olvassuk össze:

Képírás: MAGYAROK URA EZ.

1, oszlop, jobb oldal:

Fő árpádi jó magyar trón Hon-ura itt hunok, magyarok nagyura élete (értsd=életének) edények (értsd=edényei) ezek. 3 fő néped(nek) ura. A Mén, élet Magyar Tudója, Isten Társa Úr.

2, oszlop, bal oldal:

Fő Árpádunk, trónodat hunok, magyarok Úr Képe, honok nagy főura (=fáraója) ma ez. Esti (értsd= nyugati) Napúr. Isten trónján Nap(úr) képe, népe ura.

Megtudtuk a leletről, hogy Tudónk a Mén magyar király, a hunok és magyarok ura volt. Az élete szervei edényei ezek. 3 fő népnek volt az ura, ( a harmadik a kusok vagy fekete magyarok voltak). Már nem él, ezért Isten társa, tehát Istennél van. A népe urát Isten a trónjához engedte, hozzá lett hasonló, nem isten, hanem isten képe, aki Árpád nemzetségéből származik.

Ezért fontos tudnunk, hogy Árpád a hon visszafoglaló fejedelmünk miért kapta ezt a híres nevet. Egyiptom = Égi-ta királyai is az ős Árpádtól származtatták magukat. Ők sem Árpád-házi királynak, hanem a Sólyom (Turul) nemzetség királyainak nevezték magukat, és szövegeiket magyar nyelven írták. A kalandozások Európa legnagyobb katonai hatalmának a rendteremtése volt. A magyar király katonailag egész Európát felügyelte. Csak ő vétózhatta meg a neki nem megfelelő Pápa megválasztását.

 

TUTANHAMON KOPORSÓJÁN IS MAGYAR SZÖVEG VAN 

130--tutanhamon.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

A honlapon közlöm az olvasatát.

Tutanhamon sírja bejárata:

 

.

Gyermek Tutanhamon, a lótuszvirágban. Ujjá születik a magyar népek megváltója, és helyreállítja a Magyarok Istene vallását.

 

Csodálatos aranytárgyakat látunk Tutanhamon leletei között.

 

Honnan az arany?

Núbiai aranybányákkal magyarázzák. Ahol az arany, ott a gazdasági központ. Erdélyi aranybányákból származik az egyiptomi arany 80%-a, Tutanhamon aranykincsei is Kárpát -medencéből való arany nyersanyagból készültek. Nem tudunk egyiptomi hódításról, tehát a Kárpát-medence mint nagyhatalom megengedi a déli testvérnek, hogy bizonyos aranymennyiséget beszerezzen. Ez a magyar nép őshazája, innen költözött ki a népfelesleg. Európa legnagyobb aranybányája ma is Magyarországon  van, a Börzsönyben, 1992-től kanadai tulajdonban van. Magyarország arany nagyhatalom lenne, ha ezt kihasználná.

 

Hol vannak a Magyarországi piramisok? A Pilisben.

III. István magyar király képe benne van a Képes krónikában, a háttérben piramis alakú hegyet látunk.

Királlyá koronázásának ábrázolása a Képes krónika egy iniciáléján

Imre király koronázása mögött is van két piramis.

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/3/3c/Imre_koron%C3%A1z%C3%A1sa_KK.jpg

 

II. András királyunk a Babiloni szultán seregét tönkreverte. A környék rendezői voltak a magyarok. Katonai hadművelet szempontjából ez az egyetlen hadművelet, a keresztes háborúk során. A Tábor hegyen levő erődítményt elfoglalta, ott oklevelet állított ki. (Bonfini leírja, a magyar király imájával lecsendesíti a Nílust, átkel seregeivel, győz, majd visszavonul Magyarországra.)

Európa legnagyobb Ízisz szentélye Szombathelyen van. Erre Ízisz leleteinél később visszatérek.

Tébai remete szent Pál a  Pálos magyar szerzetesrend névadója. (Boldog - szent Özséb az alapító. Erre később visszatérünk.)

 

 Az eoldal.hu megszűnésével e honlapra átmentve:2023.05.03

Sok más mondanivalóm volna még, de elegendő bizonyítékot mutattam be, hogy az egyiptomi ős kultúra magyarul értelmes hieoglif feliratokkal írt. A címlapról elérhető honlapokon elegendő bizonyíték van arról, hogy világ első kultúrája magyar kultúra volt.