Egyiptomi magyar leletek

Az Isten szavunk Egyiptomi - Magyar Országban

A legrégibb istenfogalom két legfőbb ismertetőjele az emberfelettiség és az örökkévalóság volt.

Az élet célját ez a vallás a létért való küzdelemben és a faj fenntartásában jelölte meg s a másvilági életben a földi élet folytatását vélte, mindössze csak jobb körülmények között, örök boldogságban.

ISTEN             ISTEN ÍRNOKA

 Istent Úrnak is nevezték.

Nekünk, magyaroknak  nincs problémánk, hiszen a kérdéses Úr szót mi ma is használjuk és vele az Istent is jelöljük, akárcsak ötezer évvel ezelőtt és így szólunk: Az Úr, az Úr angyala, Úristen.

A fogalom eredetileg olyan személyt jelentett, aki valamit tesz, elrendel, vagy parancsol. Ha őseink az Istent nem általánosságban kívánták megnevezni, hanem mint az emberi nem teremtőjét, ebbeli minőségét az US (IS, ES): ~Ős~ szóval juttatták kifejezésre.

Az Ős és Úr szavak összekapcsolásával azután további istenre utaló kifejezések keletkeztek, aminők például US-UR: ~ősúr~; AR-ES: ~Erős~; URU-AS: -Óriás-, amelyek értelme az összetevő elemektől eltérő, új lett. Mivel az Istenről azt is tartották, hogy ő minden teremtményének ura, többek között az emberek lakóhelyének is, azért amikor ebbeli minőségében gondoltak rá, nevezték őt UN- Unnak: ~Honúr~; ONKAR, UNI~AR, ONOGURnak:-Honok ura és MAT-ARnak: ~Magyar.~

ISTEN HITVESE                ISTEN ROKONSÁGA

Az istenfogalom megjelölésére használatban volt az ESTAN, ASTAN is, mai Isten szavunk régi alakja. E nevet Egyiptomban már a két királyság egyesítése idején, a Kr. e. 3200 táján kelt írásokban is megtaláljuk.

Istent apának, atyának, az élet urának is nevezték:

APÁTOK MINDEN ÉLETNEK URA

Az ESTAN UR és UR ESTAN kifejezés a magyar nyelvekben az Úristen megjelölésére használt névvé lett. A hettitáknál például ESTAN világosan Isten-jelentésű volt és az égben lakót jelentette.

A MAGYAR NÉPEK ŐSHAZAI HITVILÁGA

Az őshazai magyar népek vallásra vonatkozó kifejezései közül az ókori történet különféle nemzetiségű kutatói már sokat elolvastak, de azok pontos értelmét kellő nyelvismeret hiányában a legtöbb esetben nem tudták megállapítani, így a lényeg sok esetben rejtély maradt előttük.

AZ ÚGYNEVEZETT TERMÉKENYSÉGI VALLÁS

A rendelkezésünkre álló történeti emlékanyag szerint a Régi Kelet legrégibb vallása az úgynevezett termékenységi vallás volt (fertility cult), amelynek középponti problémája az anyaság és szexualitás, amint erre a képírás bemutatása alkalmával már felfigyelhettünk

Arra a kérdésre, honnan ered a világ, mi a földi élet célja és mi történik a halál után, feleleteit a mindennapi élet tapasztalatai alapján adta meg.

Magyarázata szerint a világot egy istenanya szülte, ugyanúgy miként anya szüli gyermekét. Következésképpen a világmindenség teremtőjét nőalakban képzelték el, aki azonban szerepének megfelelően a közönséges halandóktól két tekintetben mégis különbözött. Egyrészt testének méretei óriásiak voltak, hiszen e nélkül gondolták - nem lett volna képes olyan nagy dolgokat világra hozni, mint aminők az égitestek és emberfeletti erő nélkül nem tudná a világmindenséget sem mozgatni. Másrészt abban is különbözött az ősanya a közönséges embertől, hogy neki nem volt szülőanyja, nem volt születése, hanem öröktől fogva létezett és élete nem ismert véget. A legrégibb istenfogalom két legfőbb ismertetőjele tehát az emberfelettiség és az örökkévalóság volt.

Az élet célját ez a vallás a létért való küzdelemben és a faj fenntartásában jelölte meg s a másvilági életben a földi élet folytatását vélte, mindössze csak jobb körülmények között, örök boldogságban.

Az anyaisten megnevezésére az őshazai magyar népek elsősorban az ÚR; -Úr- szót használták, UR, AR, ER vagy RA alakban. E szó értelmét a szaktudomány még nem tudta megállapítani, - the meaning of the word and its origin are unknown, mondja Sir Wallis Budge (Budge E. A. Wallis: The Book of tehe dead. 164.old.).

Nekünk, magyaroknak e tekintetben nincs problémánk, hiszen a kérdéses Úr szót mi ma is használjuk és vele az istent is jelöljük, akárcsak ötezer évvel ezelőtt és így szólunk: Az Úr, az Úr angyala, Úristen.

A fogalom eredetileg olyan személyt jelentett, aki valamit tesz, elrendel, vagy parancsol. Ha őseink az istent nem általánosságban kívánták megnevezni, hanem mint az emberi nem teremtőjét, ebbeli minőségét az US (IS, ES): ~Ős~ szóval juttatták kifejezésre.

Egy harmadik istent jelentő őshazai kifejezés a NET-ER, NAT-UR volt; a szaktudomány ennek sem tudja pontos értelmét. (Brodrick M. Morton A.: A concise dictionary of egxiptian archeology. London, 1922 .) Mi azonban látjuk és pontosan olvassuk, hogy itt ~Nagyúr~ szavunkkal állunk szemben, kiejtés szerinti grafikával írva: Naty úr.

Ha végül az istenre világigazgatói és kormányzói tevékenységében gondoltak és őt valamint segítő személyeit ebbeli minőségben kívánták szerepeltetni, TE-FU NET-EREK: -Tevő Nagyurak- kifejezéssel illették.

Ebből a kifejezésből származott az isten görög és latin neve: Theos illetve Delis, amelyek eredeti értelme ott is ,tevő' (maker).

 Az Ős és Úr szavak összekapcsolásával azután további istenre utaló kifejezések keletkeztek, aminők például US-UR: ~ősúr~; AR-ES: ~Erős~; URU-AS: -Óriás-, amelyek értelme az összetevő elemektől eltérő, új lett. Mivel az istenről azt is tartották, hogy ő minden teremtményének ura, többek között az emberek lakóhelyének is, azért amikor ebbeli minőségében gondoltak rá, nevezték őt UN- Unnak: ~Honúr~; ONKAR, UNI~AR, ONOGURnak:-Honok ura és MAT-ARnak: ~Magyar.~

Az istenfogalom megjelölésére használatban volt az ESTAN, ASTAN is, mai Isten szavunk régi alakja. E nevet Egyiptomban már a két királyság egyesítése idején, a Kr. e. 3200 táján kelt írásokban is megtaláljuk, de akkor még nem isten értelemben volt használatos. A kifejezés eredetileg a napnyugatra, napeste (EST) irányában elterülő hont (ON, AN) jelentette és királyi címként szerepelt, mint EST-AN UR: -Esthon ura- Ménes király tanácsosa, a Tudó, aki a két Egyiptom egyesítésekor oly nagy szerepet játszott és utóbb az egyesített királyság ura lett, egyike az elsőknek, aki az ASTANU UR, ASTAN UR: Esthon ura címet használta. (Budge  A Wallis: The Book of dead, London, 1922. 120.old. és Budge  A Wallis: The hieroglyphic… New York 1960. 188.old.).

A kifejezést, négy hieroglifikus jellel írták.

 Egy sásfajta rajzával (eS), a szokványos T-vel, az alatt egy hullámvonallal (eN) s befejezték az UR jellel, s ezek a hieroglifák pontosan írták: eS-T-aN UR: -Esthon úr.~ Mivel az egyiptomi királyt isten földi helytartójának, földi istennek tartották és később az égi istennel azonosították, az ESTAN UR és UR ESTAN kifejezés a magyar nyelvekben az Úristen megjelölésére használt névvé lett. A hettitáknál például ESTAN világosan Isten-jelentésű volt és az égben lakót jelentette.

 - Nem oszthatjuk azt a nézetet, amely szerint az isten szó a mezopotámiaiul egyes sorszámot jelentő szóból keletkezett volna. Az egyes számjegyet, ami régiesen EGI, csak a név írására használták, utána téve az értelem meghatározó Úr szót: Ég Ura. Hasonlóképpen számjeggyel, az ötös számjegyei (öt vonással) írhatták a napisten egy másik közismert nevét, az Útúr nevet, az úr kíséretében, mert ez 5 régies alakja UTU volt. Ugyanilyen módon négy vonással és ez úr kíséretében írhatták a Nagyúr nevet. Az istennevek számjegyekkel való összefüggése tehát nem az istennév eredetére utal, nem etimológiai, hanem grafikai probléma. (Lloyd Seton: Early Anatolia, London, 1956. 146.old.)

Az isten szó írását a szöveg között a lap teteje felé mutatjuk be, négy kifejezésben. Ezek: Isten; Isten írnoka; Isten hitvese; Isten rokonsága. Isten alatt mind a négy esetben Egyiptom királyát is érthetjük.

Ha az isten nő voltát kívánták kifejezésre juttatni, ezt a NET TA-SZO-NU kifejezéssel tették  amiből lett a Nagyasszony.

De hívták őt NU, ANU, ANA, NANA, NINE: Nő, A Nő, Anya, Néne, Néni névvel, sőt gyakran egyszerűen csak teremtő szervének nevét mondták ki, ami az ókori világban nem volt gyalázó kifejezés. Ilyen neveit mai gátlásaink miatt csak régies alakjukban közöljük: A-PSA, A-PSU, AS-TART, AS-TÖRET, BASTIT, NU-TOS, QADISHAT (Kedvesed) és VENUS, utóbbi eredetileg szókezdő kemény ikerhanggal (P).  Bővített kifejezések is forgalomban voltak, pl. HATE-PINU, TELE-PINU, RABRABINA . Az anyaisten ábrázolási módjai e kifejezések magyar értelme felől minden kétséget kizárnak. 

Az anyaisten sokféle neve rávilágít arra az összetett szerepre, amit ő a régiek gondolatvilágban betöltött. Alakjában összpontosult mindaz, ami számukra mély vallásos értelemmel bírt, és amit ma a szeretet, szerelem és termékenység szóval fejezünk ki. Ő volt az életadó édesanya, a gondos néni, az önfeláldozó nőtestvér, az otthon fénye, a kedves, a szerelmes, az örömnő, egyszóval a régi világ egyetlen nagy szórakozásának forrása. Ő volt a kőkor legfőbb gondjának, a termelés folyamatosságának szimbóluma, a mezőgazdaság, állattenyésztés és a munkaerő forrásának letéteményese.

Az ősrégi magyar Nagyasszony kifejezés nyelvünkben a kereszténység felvétele után az Istenanya, Szűz- Mária nevévé lett. Ugyanígy átment a keresztény szókincsbe az Úr és Isten szó is. Azt is megjegyezhetjük, hogy az ősi Estan szóból lett az István magyar keresztnév, sok királyunk kedvelt trónneve, akárcsak az Őshazában, akik magukat a földön istennek ( Isten képének) képzelték.

A magyarul nem tudó szakemberek zavarban vannak, amidőn az istenekről szólnak, mert az ő nyelvükben minden esetben meg kell mondani a szavak nemét.

Ezért hol nőnek, hol férfinak teszik meg ugyanazt az istent. Mások viszont látva, hogy ugyanaz az Úr, Ár, egyszer az anyaistent jelenti, másszor meg az atyaistent, úgy vélekednek, hogy az istenek kétneműek voltak.

Nekünk ilyen problémáink nincsenek, mert a magyar nyelvben a főneveknek nincs nemük De ez is jó alkalom, hogy ismét rámutassunk a tényre: nemcsak az istent jelölő szavak magyarok, hanem a szellem is magyar, amely a szavakat alkotta.

Az anyaisten tárgyalásakor láttuk, hogy az ő MATAR, MATER nevének pontos magyar etimológiája van. Ugyanezt állapítottuk meg most az atyaisten ARPAT, BOTUR, PATER nevéről. Tévesnek látszik tehát az az elmélet, amely szerint a ,mater' (Mutter, Mother) és a ,pater' (Vater, Father) indogermán eredetű szavak volnának és e két szó, négy-öt másikkal egyetemben az indogermánok ősi egységének volnának tanúszavai. Ám e szavaknak az indogermán nyelvekben nincs etimológiájuk, évezredekkel az indogermánok előtt megvoltak, méghozzá olyan területen, ahol germán népek sohasem éltek. Ezek a szavak tehát az indogermán nyelvekben nem lehetnek eredeti szavak, hanem kölcsönszavak, a magyar nyelv szótárából való átvételek. Így nem is az indogermánok, hanem a magyar népek ősi egységét bizonyítják.

Egyébként ugyanez az észrevétel vonatkozik a 100 sorszámot jelentő harmadik úgynevezett indogermán tanúszóra, amit, az összes magyar és magyar származású (finnugor)nyelvek ősibb formában őriznek, mint a germán nyelvek. Az észre vétel vonatkozik a férfit jelentő ,mén' szavunkra is, ami a német nyelvben ,man' alakban általános alanyként használatos: Man geht, Man trinkt, Man spricht. Ugyanezt mondhatjuk el ,úr' (Ur, Ar, Er) szavunkról, ami a németben igen fontos szerepet tölt be: Er geht, Er trinkt, Er spricht; Uralt, Urkunde, Urgeschichte. További előadásunk folyamán e jegyzéket még más szavakkal is bővítjük. De ez eddig észlelt Mater, Pater, Mén, Úr és 100 szavunk is eléggé bizonyítja, hogy a soha szilárdan meg nem alapozott, de mégis szilárdan hitt indogermán elmélet felett eljárt az idő. Németországon kívül másutt már nem is igen hangoztatják, még átkeresztelt indoeurópai formájában sem.

Az újabb tudományos munkákban azonban e tekintetben határozott tisztulás mutatkozik, kezdik megérteni az istennevek használati módját és tudják, hogy a régiek egyistenhívők voltak. Végeredményben azonban az isten száma - egy vagy több - csak nézőpont kérdése; az ókori vallás megítélésében a mozzanat alárendelt szerepet játszik.

(Felhasznált irodalom: Dr. Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete, és a Magyarságtudományi Intézet szabadon bemutatható és felhasználható művei, képek forrása internet szabadon bemutatható képei.)

2011-szept.-15.

2023.05.02.