Egyiptomi magyar leletek

Kik örökölték az afrikai magyar kultúrát?

A kutatások eddig elért eredményei szerint Núbia és Magária népessége az A.D. 4-6. század eseményei után nagy csoportokban hagyta el az országot és részben nyugat felé vonult el. Az errefelé távozók, többségben bizonyára núbiaiak, átkeltek a Szudán sivatagos övén - Kordofánon és Darfúron - és a Csád-tó körüli nedvesebb dombvidéken állapodtak meg. Úgy látszik, nemcsak egyszerű törzsek vettek részt ebben a költözésben, hanem a helyi fejedelem maga is errefelé távozott.

 A Csád-tó körüli népek emlékezetében ugyanis máig él a hagyomány, hogy közéjük egykor kelet felől óriások (úri ősök) érkeztek, akik csodálatos tudással rendelkeztek és őket a magasabb kultúra vívmányaival megismertették (Davidson Basil: The lost cities of Africa. Boston, 1970 59.old.).

Engaru-ka, Hungár kő

Fekete magyarok Sötét- Afrikába érkezéséről és Csád-tó körüli letelepedéséről a vidék földrajzi nevei is tanúskodnak. Ezekben a nevekben a bevándorlók kettős népi jellege, magyar és kus volta világosan tükröződik. Vannak ugyanis itt olyan helynevek., amelyek az Úri vagy Magyari részleget foglalják magukban és mások, amelyekben a Kus- részleg figyelhető meg. Az előbbi csoportban említhetjük a:

Jebel- Úri,

 Ja-, Úri,

Úri,

Kang-Úri,

Abu- Uruq,

Zuar,

Mo- Ura,

Abu- Matariq,

Wadi Magr- úr és

Mongro- Oro,

 Modra neveket, meg bizonyára az

Archai (Árkai),

Baki,

Turda és

Abu- Zabad (Szabad) neveket is.

 A második csoportba tartoznak természetesen a

 Kussi, Kusri nevek és valószínűleg a Csád-tó neve is, amely a Setét  névre vezethető vissza. A Csád-tótól beljebb is megmaradt a népesség keleti eredetének emléke.

Ott a Joruba nép mondja magáról, hogy mai helyére A.D. 600 és 900 között érkezett, valahonnan kelet felől jőve. Ezek a "jó urak" (árják) nemzeti istenüket Shangúnak nevezik és kos alakban ábrázolják (CSÁNGÓNAK!)( Davidson Basil: The lost cities of Africa. Boston, 1970  46, 61, 113, 141.old ) . A felsorolt adatok szerint tehát a fekete magyarok kulturális örökségéből a közép-afrikai négerek bőségesen részesültek.

A kusföldi népesség egy másik részlege, a magáriai tömeg, földrajzi elhelyezkedésének következtében a dél fele vezető, könnyebben járható utat választotta, amerre kereskedelmi kapcsolatai révén is jól ismerte a járást-kelést és amerre egyúttal fajtestvérei segítségét is remélhette.

 Ezek a dél felé elvonuló magyar néprészek a Nagy tavak közelségében állapodtak meg, magas hegyek között, Kenya és Tanganyika területén. Az Afrika- kutatók errefelé lépten- nyomon a "kus műveltség" nyomait fedezik fel és az általuk bemutatott adatok között több esetben határozottan magyar mozzanatok észlelhetők.

 Azt halljuk például, hogy a tengerparti szakaszon a költők még a középkorban is Mashairi (Magyari) nótákat szereztek és ezeket utóbb írásba is foglalták, de már swahili nyelven.

Megakad a szemünk azon a hatalmas romvároson is, amelyet a régészek 1935-ben fedeztek

fel, a Viktória-tótól kelet felé, félúton a tenger irányában, Kenya és Tanganyika határhegyei között. Ezt a romvárost Engaru- Kanak hívták és itt volt az árjakunok vagy fekete magyarok vasipari központja (Davidson Basil: The lost cities of Africa. Boston, 1970  224-235.old.).

Engaru-ka = Hungária térképe:

 Engaru- Ka a nubiai- magáriai sok Hungar- nevet idézi emlékezetünkbe és párhuzamba állítható a dél-mezopotámiai Ki- Engara nevével. Az afrikai Hungária romjait L.S.B. Leaky szemrevételezte először és megállapítása szerint ott körülbelül 6,300 ház maradványai rejtőznek a föld alatt, egy távolabbi völgyben pedig további 500. Ennek alapján Hungária = Engaru- Ka lakosságát harminc-negyvenezerre becsülte. A várost lakó nép személyazonosságát, virágzásának és pusztulásának idejét és körülményeit még nem tudták megállapítani. Annyi azonban bizonyosnak látszik, hogy itt is a "kus örökség" egyik hatalmas darabjával állunk szemben, amely idegen környezetben sokáig megőrizte eredeti vonásait.

Lexikonokban azt olvassuk, hogy Kenya és Tanganyika mai lakossága főként néger származású, nyelve pedig bantu. Hozzáfűzik azonban., hogy a lakosságban van egy jelentős rész, amely fajilag nem néger, beszéde sem bantu, hanem valami más emberfajta, amelynek népi eredete és nyelve rejtélyes. Ezt az elütő, különálló, rejtélyes népességet nílusi- hamita (Nilo- Hamitic) néven tartják nyilván és közéjük sorolják a Masai népet, a Nádi, Kipsigi, Tutsi, Turkana és száznál is több más törzset. Ennek a nílusi-hamita vagy nílusi-árja embercsoportnak eredete és nyelve talán nem is olyan rejtélyes, ha ismerjük a fekete magyarok sorsát.  

Az egykori Kusföld - Núbia és Magária - magyarjainak szétáradását vizsgálva, felmerülhet az a kérdés, vajon nem mentek-e egyes törzsek, vagy nagyobb családok keleti irányba is, az Axumi Királyság területére s onnan egy papi vagy fejedelmi csoport és kísérete nem jutott-e el valahogyan a Duna-vidéki Magyarországba? Ebben az európai Magyarországban ugyanis több olyan mozzanatot ismerünk, amelynek párját csakis a Nílus völgyében élt árja- kus keveredésű fekete magyaroknál találjuk meg.

 Ezek között a mozzanatok között említjük a Kendős királycímet, a Horka nevet, a kos- fejben végződő fokos használatát, a fekete magyarok elnevezést, a jól végzett munka utáni nagy evés-ivást (áldomást) és még egypár más apróságot.

Az ilyenfajta adatok annál inkább gondolkodásra késztetnek bennünket, mert nemzeti krónikáink az őshazáról szólva, említést tesznek Núbiáról, szólnak párducról (a fekete kusok egyik népi szimbólumáról), sok-sok aranyról, a Vörös-tenger mentén tett útról, az Akabai- öbölnél lévő Evilath városról és egyéb soha figyelemre nem méltatott mozzanatokról.

 A fekete magyarok problémája és általában a kus- magyar keveredés a legsürgősebben megvizsgálandó tudományos problémáink egyike.

A Nílus-völgyi magyarok Afrikában szétosztott szellemi örökségéből csak egy-két mozzanatot emeltünk ki, hiszen a kérdésnek ez a része, bár szerves tartozéka a magyar őstörténetnek, annak mégis csak mellékága. De amit bemutattunk, alátámasztja az újabb Afrika-kutatók leglényegesebb megállapítását, amely szerint a kus civilizáció főbenjáróan befolyásolta Közép- és Délkelet-Afrika művelődési és technológiai fejlődését. Ezért "nem túlzás azt állítani, hogy a kontinentális Afrika nagy részének története elválaszthatatlan Kusország történetétől."

Ámde az is igaz, amit nem győzünk újra és ismételten hangsúlyozni, hogy az afrikai négereknek átadott első magas kultúra

"made in Hungary" volt,

 a Nílus-völgyi csodálatos magyar haza alkotása.

 Hogy pedig milyen magasan állt az afrikaiak szemében a nekik kultúrát hozó magyar, azt ragyogóan igazolja, hogy ők az istent sok helyen ma is ezzel a szóval fejezik ki:

 Makúr = Mag+úr = MAGYAR!

 (Fraser James George: Adonis, Attis, Osiris, New York, 1961. II 185.old.).

 Fekete Afrika a magyaroknak mindezért hálára van kötelezve.

(Felhasznált irodalom: Dr. Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete. Képek az internet szabadon bemutatható képei.)

 2012-02-15.

2023.05.03.