Jdi na obsah Jdi na menu
 


254,Egyiptomi magyar nyelvemlék: Kus-földi Magyarország

Az egyiptomi magyarok meghódítják a kusokat  

 

 Idegen nyelvű kutatók Makher-országnak olvasták

mi Makar = Magyar-országnak értelmezzük, Kusföld Egyiptommal határos részét.

 

 

Az egyiptomi magyarok az afrikai kusokkal Kr. e. 3200 táján kerültek először közvetlen érintkezésbe, amikor a Nílus völgyébe behatoltak és ott egy nagy országot alkottak maguknak. A lejátszódó események során a feketék sorozatos vereséget szenvedtek és visszaszorultak az első kőtorlasztól délre eső völgyszakaszokba. Nem tekintették azonban vereségüket véglegesnek, hanem minden egyiptomi uralkodó trónra lépése alkalmával kísérletet tettek arra, hogy legalább a Théba körüli völgyszakaszt visszahódítsák, ahol a magyarok honfoglalása után is jelentős létszámban éltek kisebbségbe szorult fajtestvéreik.

 

Törekvésük talán sikerült is átmenetileg és egyszer-másszor a győztes magyarok madár-szimbóluma mellett, sőt a helyett a kusok fekete kutya szimbóluma is megjelent a királyi jelvények árbocán.

 (Frankfurt Henry: The birth of civilization int he Near East, new York, 1956.  96.old, 101 old, stb.).

 

 A "madarak" és "kutyák" - más szóval magyarok és kusok, vagyis a fehérek és a feketék - vetélkedése a hagyomány szerint századokig elhúzódott és végül is kiegyezéssel fejeződött be.

 

Ennek értelmében a Nílus völgye az első kőtorlasz felett a magyarok uralma alá került, az alatt viszont minden a kusoké lett, akik fejedelme ezután északról leköltözött délre, a negyedik kőtorlasz vidékére.

Ezt az elrendezést nyilván nem úgy kell elképzelnünk, mintha a két fél között már azonnal valami modern országhatárt állítottak volna fel, amelyen innen is, túl is más közigazgatás működött, csendőrökkel, vámőrökkel és határőrökkel. Akkoriban még nem is igen volt közigazgatás, főleg nem a kus vidéken, ahol az emberek az államtalan társadalom korában éltek. Az elrendezésben a magyar főhatóság alá jutott kusok tehát továbbra is zavartalanul élték a maguk helyi világát és tisztelhették saját fekete ősüket, az asszuáni istenanyát.

 

 Théba alatt, az Elefánthon-szigeten például még a Kr. e. 5. században is az volt a helyzet, hogy a kusok elkülönített lakónegyedekben éltek (Herodotos: History, 124 old.). Hasonlóképpen magába zárkózva, többé-kevésbé zavartalanul élte világát a deltabeli Kos- Hon lakossága. Ez az ősi állapot azonban a kibontakozó városi központok hatására másfél-kétezer esztendő leforgása alatt Egyiptom legtöbb részében mégis megváltozott s az egyházi, közigazgatási és katonai intézmények kialakulásával az egyiptomi kus népesség fokozatosan beolvadt az államvezető magyarságba.

 

 A beolvadt kusok száma tekintélyes lehetett, mert jó ideig fennmaradt emléke. Az egyiptomiak ugyanis két ősatyától származtatták magukat, Magyartól és Kustól és országukat is két névvel nevezték: Magyar Földjének és Cham (Kos) Földjének.

Azt is tudjuk, hogy az osztozkodásban kosoknak jutott területen a kusok sem egymagukban éltek, mert közöttük maradtak azok a magyar tömbök, amelyek a Ménes- féle honfoglalás idején valamilyen okból hátra maradtak és utóbb sem telepedtek át az új hazába.

 

 Ezek a Kus-földön  hátra maradt magyarok szintén szabadon, saját szokásaik szerint élhettek. Erre egy ünnepelt egyiptomi utazó a tanúnk, aki a 6. dinasztia idején felderítő körutat tett a Kusföldön és visszatérve beszámolt azokról az országokról, amelyeken áthaladt.

Ezek között említ egy M-A-K-AR, 'Magyar' nevű országot is, mely szó írásjeleit

 

 

 

 Budge professzor is Makhernek olvassa (Budge E. A. A history of Ethiopia, Nubia and Abyssinia /Osterhiout1970./ 10.old ) .

 

A Nílus völgyének testvéries megfelezése ellenére is tovább folytak a kisebb-nagyobb csetepaték, úgyhogy Egyiptom a feketék gyakori betörése miatt már a 3. dinasztia idején (Kr. e. kb. 2686-2613) kénytelen volt katonaságot tartani a déli határon. A két fél között a 4. dinasztia idejében ismét komoly háború folyt; Kr. e. 2333-ban pedig, az 5. dinasztia idején, bizonyára a háború befejezésekor, Egyiptom királya felállította a déli kőtorlasznál az első szabályos határkövet.

 

Azt íratta rá, hogy a fekete embereknek e kőnél meg kell állniuk, azon túl nem mehetnek, sem gyalogszerrel a partok mentén, sem hajózva a folyón. Nem szabad nekik juhot, kecskét és szamarat sem áthajtani a határon, kivéve, ha az állatokat eladásra szánják (Budge: History of Egyipt, ff sk).

 

Egyiptom déli bejáróinak lezárása néhány évszázadra békés viszonyokat teremtett a két ország között. A 12. dinasztia idején azonban (Kr. e. kb. 1990-1780) a súrlódások ismét kiújultak és az erőskezű akkori egyiptomi királyok a helyzetet gyökeresen akarták orvosolni. A sorozatos határsértések miatt a Nílus völgyét megosztó ősi egyezményt érvénytelennek tekintették és a Kus-földet a harmadik kőtorlaszig bekebelezték országukba. Ez a terület aztán ezer esztendeig, Kr. e. 945-ig, Egyiptom felbomlásáig, megszakítás nélkül magyar uralom alatt maradt.

 

2012-01-22

 

 

(Felhasznált irodalom: Dr. Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete, és a Magyarságtudományi Intézet szabadon bemutatható művei. Képek az internet szabadon bemutatható képei.) A jelek hangzós átírásai szabadon bemutathatók a honlapra való hivatkozással.